A Kapcsolóvezérlés lehetővé teszi, hogy az iPhone készülékét igény szerint egyetlen kapcsolóval vagy több kapcsolóval vezérelje. A különféle módszerek bármelyikével műveleteket hajthat végre, például kijelölést, koppintást, elhúzást, gépelést vagy akár szabadkézi rajzolást is végezhet. Az alapvető technika az, hogy egy kapcsolóval kijelölhet egy elemet vagy helyet a képernyőn, majd ugyanazzal (vagy egy másik) kapcsolóval kiválaszthatja az elemen vagy helyen végrehajtani kívánt műveletet. Három alapvető módszer közül választhat:

  • Elembeolvasás (alapértelmezett), amely kiemeli a képernyő különféle elemeit, amíg Ön kijelöl egy elemet.

  • Pontbeolvasás, amely lehetővé teszi, hogy beolvasási hajszálkeresztekkel válasszon ki egy helyet a képernyőn.

  • Manuális kijelölés, amely lehetővé teszi, hogy igény szerint egyik elemről egy másik elemre navigáljon (ehhez a módszerhez több kapcsoló használata szükséges).

Mindhárom módszer úgy működik, hogy ha (csoport helyett) egy különálló elemet jelöl ki, megjelenik egy menü, amelyből kiválaszthatja, hogy milyen műveletet kíván végezni az adott elemmel (pl. koppintást, elhúzást vagy csípést).

Több kapcsoló használata esetén minden kapcsolót külön-külön beállíthat egy meghatározott művelet elvégzésére, vagy testreszabhatja az elemek kijelölésének módszerét. A képernyőelemek automatikus beolvasása helyett például kapcsolókat állíthat be, és a kapcsolók segítségével igény szerint a következő vagy előző elemre navigálhat.

Többféleképpen is módosíthatja a Kapcsolóvezérlés viselkedését, hogy megfeleljen az igényeinek és a stílusának.